2012. augusztus 3., péntek

hold kövén
recsegő léptek,
mint kéreg
kéreghez súrolva
ült le mellénk
vállán palást,

és tüzet kért
nem fogott a szikra
az ernyedt kézfejeken
a kámzsa alól hideg szellő
felborzolta a cigarettavéget

ahogy a vén égi vándor
előtt a füst csigákat karcolt
a teli boltba,
s aprócska felhők
tévelyegtek számtalan útjukon

ő nem szólt,
mert hiszen minek is
tudtuk, miért van ott

a kasza halkan pendült,
ahogy a falnak támasztotta
kinyújtott, hosszú, formátlan lábak
keresztbe vetve holdkövön

ahogy leég a csikk és felpöcköli
mintha erdő olvadna, nyikorog
a tudás előtti csontok hegedűje
felkel, kaszáját vállára veszi

felénk a csuklya, halk rebbenés
csak a füst marad, mint őrt álló lidérc
és megy, lova várja

szó nem esett, se vak mozdulat
békés egyetértés holdkövön
ahol az emlékezet vén őrzője,
a kimondhatatlan
megosztott velem egy csikket

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése