2012. december 30., vasárnap

év

kortalan
némán, kiadva
mint újévi ebéd
ismétlő képek
ismétlő csövében
ismétlő, ölő
gépnek

én lázad,
minél feljebb,
hogy megmérjem lázad
hol tehenek fejnek.
sok, sok, sok ez egy fejnek.

időtlen
néz tükörbe,
hosszú lajtorján
számol deres fokot
min újévi köszöntő
min idő kifogott,
s mit kanállal mer,
mit más nem mer,
mi más, mi ember

karcsú keskeny volta tánctér
éren homlok, homlokhoz ér
homok folyik, kivadásznak
apró szemek, alig látnak
tóból harcsát, habból tócsát
ismerősét és apósát

ki vállunk
minden csont
üszög
emésztjük a
nagy körözött

vesszők

tegyél vesszőt te állat
mi ez a feminizmus
hogy nem teszel vesszőt
mi ez a liberális szenny
azt hiszed ettől lesz szép,
hogy nem teszel vesszőt
ahol kéne? attól hogy
úgy teszel még nem hiszel
hogy veszel hogy teszel hogy
ezt és ezt és amazt
meglátod a földben a rögöt
a tönkben a tököt
hogy mi van amögött
hogy nem teszel vesszőt
oda ahol kéne
hogy beleesel a stílus
mély rideg gödrébe
a stílus vessző görögül te marha
a  vessző, amivel a magadfajta
nevét a táblára kaparta

2012. december 16., vasárnap

humor

Értekezzünk kicsit a humorról. Kényes téma.
A humor bizonyos szempontból művészet, sajátos világlátás. Napjainkban igen kommersz és kommercializált valami. Az internetes szakállas viccek korát, újra-és újraemésztését éljük, a megannyi látszhalott testben látszhalott kallódó poénok és macskás képek tíz-meg százezrei keringenek, szívódnak fel, távoznak salakanyag útján, hogy aztán a trend diktálói fellapátolják és újra begyűrjék az emésztőcsatorna nyílásaiba.
Nem humor egetrengetőt kacagni. A humor a csendes, magának való félmosoly, ami azt illeti.
Humor nincs.

2012. december 11., kedd

megéneklem én
a tömjén dalát,
az ízes füstöt,
cukrot és

parány hangszer
lében úszó
bíbor köpenyes,
ki-ki merre megy

2012. december 8., szombat

Ha nagy leszek, önmagam paródiája akarok lenni.

2012. december 5., szerda

Idjeon achv Garsbillai utolsó nótája

Nincs pénz és vigasság, holnap
ide jönni, ide, nincs élőn
foldozott éjre éj.
Szedd acélt, fényezd, pompát
és nyújtózd ki a kába perceket,
e helyt, figyeld: holnap halunk, hiába mind.

Köröttünk cseng már harang, megannyi csillag,
nincs kötőfék és ojtó szó, mi
vállunkra vetve oly vidám,
mint hús- s búza-arató őszi idők.
Mérd a port és húzz ma éjre födelet
Romló tested fölé: holnap veszünk.

Peregnek még szemek, ifju élet
láza hoz reátok nagy vizet,
De félre könnyet, szolgálni népet,
mely átkoz majd és megfizet.
Szedd acélt, szárny-tollra faggyút,
hogy emlékezzen a sok eltiport:
e helyt, figyeld: holnap megállunk s lenézünk.

Nincs már kő, mi fedjen, holnap
el innen, messze, el,
hol tágul és bezárul remény-világ,
hogy zsibbadt tagokkal majdan felkelünk.
Tudd: kiút nincs, csörtess halálba,
Holnap veszünk.

Sort sorra állítsd, kürtök törjenek
és forró acél ontson hideg szívet,
hogy szakadjon és tiloljon, ím, a Morsecheit.
Hogy szakadjon és tiloljon, ím, a Vén Csuklyás,
mert lásd: e helyt holnap jó szóra hullik
Jheq délceg fia, puszták gyermeke.

Köröttünk szép álom megannyi csillag,
megannyi átok, megannyi szem.
Gyermek, fiú, ki ó fogant és
láza még ott ég, mennyei tükrök
öblös ívén, szablya-ívén,

Lóra szállni, holnap halni: de nem!

2012. november 28., szerda

altató #4

álmot látok,
láma
kis álma,
nagy, ópiumos
keresztbe tett lába.

álmot látok,
meztelen
lábfejen
kóbor, loncsos
csiga-mód
dorombol
egy keresztelem.

lehajlik a haj,
kis,
tüzes fétis.
álmom kába sokk,
hol megannyi bűntől
kezet mosok.

félreértett jézus
álmom,
káposztás hordóba
sulykolt, savanyú
tézis,
hogy majd emlékszek rá,
hogy kitalálom.

álmot látok,
íme,
szép pillák
szőr módján
belenéznek pestistől sújtott
keléseimbe.

álmot látok,
fáj a
kelés,
a körbe-körbe
görbülő pálya,
az el nem ért szintek
keresztbe tett, gördülő
lába.
ezek még csak a kis zongoraujj-próbálgatások a nagy próza előtt.
éltető rasszizmus.
minden mondat.
hiperracionális hiperhiperhiper

2012. november 25., vasárnap

mainstream lettem


A holló évszázada - Novellák és elbeszélések a Hunyadiak korából c. antológiánkba az alábbi szerzők művei kerülnek be:
...Szilvásy András: Huszita kesergő

2012. november 16., péntek

modern
poszt modern
post mortem irodalom
itt tartunk, t. h és u.

2012. november 13., kedd

busz

betontengeren ring a kerekes hajó
rajta sok vén fasz
miért mindig grimdorkot írok? mit kompenzálok ezzel?

i'm out in town killing; wish me bonne chance
egyedül is megy,
de még mennyire
nem kő segítség
közel kő
esik

lábatlanul kósza
kéz nélküli váltó
arc nélküli tömeg
minden messzelátó

egyedül is megy,
kezem szerencse
lábam szürke tömeg
keretében lencse
zuhan

testetlenül alak
apad el alattunk
belátás kérdése
rálátás és állat
kis szervek

2012. november 10., szombat

Ne!

Ebben a nagy, liberális világban, úgy gondoljátok, érték az önkifejezés. Érték, hogy a nemnapi2kutyaszargag.comon odakommenteled alá a létező legordenárébb közhelyeket. Hogy te mekkora fotós, költő, író (fanfiction író!) vagy. Hogy milyen ügyesen fotósoppolsz.
Hát nem. Nem. Egyszerűen csak ne. Ne és kész. Nem. Nem neked való a szólásszabadság.
milyen állapotos
kis karikás vázak
eltörik az okos
és megroppan az állat

eltörik az ostor
de még milyen szép lesz
megreped a bocskor
méltón jó híréhez

milyen kába magány
hull le a vállakra
fésült hajad talán
cseréld le hajlakkra

eltörik a haj is
az apró pici szőrök
eltörik a fal is
kiesnek az őrök

milyen kába fontos
esett vállainkra
eltörnek a vállak
minden óra pontos

2012. november 8., csütörtök

a kivétel,
kék cserepes virág


szimfónia végén a tétel.

2012. november 5., hétfő

filó

Amit talán kicsit nehéz megérteni az egyszerű léleknek, az az, hogy hiába szidom és átkozom a jelen világot, mélységesen szeretem is azt. Szeretek minden buta embert, akiken nevethetek vagy segíthetek nekik, esetleg átverhetem őket. Mi sem szebb és boldogítóbb a szomorúságnál, a getvás időjárásnál meg a pesti szmognál, mert érzem, átélem, tanulok belőle, miközben én is tanítok másokat. Jó ez így, ahogy van, míg nem változik.
Amit viszont nagyon utálok, az a) a fanfictionök b) a legtöbb amatőr irodalmár c) banyatankos banyák a békávén
ez a hely mostantól parasztblog is, ahol átkozom a társadalmat. lett follower lista, lehet feliratkozni.

2012. november 2., péntek

milyen olcsó a vér,
szelíd az orsó,
kék a fonál.

almán a fa megér,
földön s magán kívül
hazatelefonál.

száradni fel a borsó,
reped a kéreg,
én már nem beszélek.

törni kútra korsó,
látok megannyi szépet.
lesz ócska koporsó.

milyen olcsó a bér,
dögkutak ritka bére.
hiába telefonál,
nem tudja, hazatér-e.

a bitumen határán megáll,
itt virít a porba,
kiklopfolva, eltiporva.

hülye vagy, ha nem érted, milyen szép a veszés.
nincs többet mit mondanom.

2012. október 28., vasárnap

milyen megindító, űri ravaszság.
sátornyom a fényben. kis, görbe vasak
és sikító igazság.
a szív hallgat. az ész meghasad.

ókori kelme, mi körbefog
és gyöngyöző, árgus bíborok
gyufából rögtönzött árnyain
kóborol csalóka vágyain

egy árva szem eső
feledni felleget
kergetni eleget
mint csillám a tengert, fog ő

milyen megindító, űri ravaszság
isteni szikra, árnyalt tébolyok
ahogy a holdfényben támolyog
a fal, rászállnak a molyok

2012. október 24., szerda

valami van a levegőben,
valami könnyed, szomorú,
néma ritmus.
ízekben, sátrakban, kőben
elkent tus.

valami van a levegőben,
ócska feromon, nyomorú,
csalóka végzet.
lemegy a létrán, vőben és nőben
a kis béka esőt érzett.

valami van a levegőben,
mikrobák között háború,
átlagos fajzat.
szürke ablakok keretében bőven
remeg meg az aljzat.

valami van a levegőben,
hogy mi, ők se tudják.
piros játékautókon,
mint máskor, jó időben
járja mind tovább az útját.

2012. október 19., péntek

bal

a gyurma-álca alatt, a gyurma-álca alatt,
hol tavirózsák árnyában táncol az állott
víz, a képlékeny, álommá köszörült
íz, a kóbor egy-két falat,
a gyurma-álca alatt, a gyurma-álca alatt.

ím, temetünk, sírra a föld illatos gerezdje
hull, füzek ótvaros kérgében táncol az emésztő
föld-kukac, ócska erő, s érzi, elmúl
nyílegyenest a manna, falni siessen
ím, temetünk, sírra a föld illatos gerezdje

hozd ide képlékeny gyurma-arcod, mossuk
a szájat, a színt, a virágot, szirmán
kéjt viseled, gyengéden játszó macska-
idom hűs, izzadt bőr-állat
hozd ide képlékeny gyurma-arcod, mossuk

a sóhaj-és szóálca alatt, álca alatt mélyen
hol haló vizek íze mossa gyurma-partjaink
kék megpihenés, fogkő az ínyen
és széttárulnak rovar-ajkaink
a sóhaj-és szóálca alatt, álca alatt mélyen

2012. október 17., szerda

látszat

a tekeredett elmék bánatos útján
kifordul egy kő.
a magasból úgy látszik, mint peremnek a kútján
semmi sem nő.

itt horgonyt vet, ott hiányzik
olcsó zuhatag.
még azt hiszi, a tengerben játszik
a medence kilyukad.

tekeredett utak bánatos elme
kifordul egy ér
minden játszi látszat arányos elve
pár lyukas fillér.

kormos koronám tűzik homlokra
műanyag babilon
hogy nyom a korona, nyomot hagy a korma
tekeredett
homlokomon

új császár elmegy bánatos útján
lába alatt
kifordul egy kő, kiold a turbán
szállnak a madarak


2012. október 15., hétfő

Nehéz, ugye?

arckönyvön osztódott meg velem ez, szép, érdekes. Enyhén hiábavaló. Csodás dolog így megbirkózni a semmi gondolatával. Nehéz dolog, ami senkinek nem sikerülhet. Milliárdnyi van, amit nem ismerünk, köztük járunk, nap mint nap szembesülünk velük. Ez a tudat varázsa: hogy nem roppan össze a tengernyi nemtudás alatt.

2012. október 14., vasárnap

wat

a meg nem nevezett imageboardon találkoztam már ezzel a viccel, de azért alaposan meglepett. most indított (újabb angol nyelvű) blogból másoltam ki egy részletet.

itten lehet megnézni
ja igen, és csak angol nyelvű szöveget eszik

2012. október 12., péntek

mit tudsz a háborúról? mit tudsz a szépségről?
minden tudás kezdete az, hogy elismerd, mennyire hülye vagy.

2012. október 11., csütörtök

Patkány Roy, a Pannon-beltenger réme


Mivel a Pöpecz Rózsi Kuratórium pályázatának nem feltétele, hogy a beadott mű ne legyen máshol publikálva (ebből is látszik, hogy mennyivel jobb az összes többinél, plusz, ugye, sör is van a nyeremények között, amivel egyenesen élvonalbelivé válik), íme, itt az én entrym.

Egyszer, még az idők kezdete előtt, vagy mielőtt az írást feltalálták volna, és Pannónia földjét még hatalmas, sivár tenger borította, élt egy kalóz.
Nem volt daliás, nem volt szép, sőt. Hiányzott tizenhat foga, egy szeme, öt kéz – és öt lábujja a hozzá tartozó végtagokkal együtt, továbbá egy csatában elvesztette a bal orrlukát, egy másikban a bal heréjét, a veséjét pedig szabad akaratából intézte el négy-öt hordónyi ókori rummal; szóval tulajdonképpen úgy nézett ki, mint egy nagyon ápolatlan sakktábla, amin a világos mezők a még meglévő, a sötét mezők meg a hiányzó szerveket jelentették.
Egy napon Patkány Roy és vitéz legényei (legyünk őszinték: tizenkét alkoholista, akik a cipőfűzőjüket nem tudták megkülönböztetni az orrsudártól) felkerekedtek, hogy a Tátra-szigeteket kifosszák. Ezek a szigetek Prannónia északi határát jelentik majd a jövőben, és történetünk idején vegyesen lakják vulkántrollok (ott, ahol vulkáni működés a jellemző) és kecskepásztorok, valamint kecskeevő trollok (amiket egy dús fantáziájú kecskepásztor talált ki, hogy így indokolja meg, mi lett a kecskéivel, amiket egy vulkántroll evett meg). Vezérük úgy vélte, valahol a szigeteken van elrejtve Magnus Orthogenesis király mesés kincse, így hát sietve el is indultak. Felszedték a vitorlát, kiengedték a horgonyt, majd elölről kezdték az egészet; végül nagy nehezen elhagyták az olümposzi kikötőt (ahol előtte alaposan bevásároltak citromléből, hiszen a vitaminok pótlására szükségük volt a hosszú hajóúton), és vitorlát bontottak a Tátra-szigetek felé. Az utat két hónaposra tervezték úgy, hogy közben beugranak a Montenegrói-szigetekre venni néhány varég gyártmányú ismétlő számszeríjat.
Először nem zavarta őket, hogy a vízszint egyre csökken, sőt, annyira részegek voltak, hogy észre se vették. A szél kiválóan fújt, így a kis kitérővel együtt is a negyvenedik napon már a Pannon-beltenger kellős közepén jártak. A víz ez idő alatt folyamatosan fogyott alattuk: kialakulóban volt a mai Kárpát-medence. Végül teljesen elfogyott a maradék víz is, és megfeneklettek.
Mivel közel s távol nem volt semmilyen élelmiszerforrás, nemsokára mind éhenhaltak.
Bátorságuknak Budapest székesfőváros azzal állított emléket, hogy a hős kapitányról elnevezett egy utcát Angyalföldön: a Patkány Roy utcát. Azonban egyesek (nem az aktuális vadliberális zöldpártiak) úgy vélték, egy ilyen negatív felhangot kapott közszereplőről ne álljon tér, ha már a háborús bűnösökről elnevezett köztereket (pl. a Kovács László teret Kőbányán) sikeresen átkeresztelik. Így találtak egy hasonló nevet, a Papp Károlyét, és gyorsan kicserélték, mielőtt bárkinek is feltűnt volna. Még ünnepség se volt.
Azt azonban nem tudták a hős átnevezők, micsoda játszmába nyúltak ezzel bele. Létezik ugyanis egy titkos szekta, mely főként BKV-dolgozókból áll: ők hűen ápolják a félkezű, féllábú stb. kapitány emlékét. Ha az ember felszáll a harminckettes járatra az Árpád hídnál, a nevezetes utcánál elkanyarodva ezek a derék férfiak és nők nem az előre felvett hangot játsszák le, amellyel minden, a 60-as évek előtt épült busz el van látva, hanem a mikrofonhoz nyúlnak, és autentikus kalózhangon belehörgik-recsegik:
-Apadkárrrrrojutszakövetkezig!

önigazolás

kisétáltam a városligeti betonpocsolya mellé. szélirányban ifjú pár beszélget a lámpafényben. rájuk fújja az összes szivarfüstöt, helyes.
ha más írhat szart, én is.

2012. október 10., szerda

vége

, kilépek. bár ilyen egyszerű lenne. de hogyan menjek tovább?
kis elköteleződések virágoznak.

2012. október 8., hétfő

modern eposz

1
gondolkodunk négy-öt szálon
szalmaszálon, üvegszálon
ki nem látszik, majd megszánom
benső énem már egy várrom

lelkemet hiába tárom
társamat hiába várom
tél jön itt egy kis kosáron
szalmaszánon, üvegszánon

megeheted a lelkemet
teregeted üvegfejed
megkeresed megkesered
s tested membrán már nem lehet

2
apró istenek kupolái
szende villámok kurjongatása
elmehetnek iskolába
vért és szart és romlást látni

s rájönni, minden pillanatban
az élet gyönyörű, ég és rothad
ha megfuttat vagy megvárakoztat
és soha nem, mint a kirakatban

rájöhettek, minden mozgó testben
és minden égiben, alvón, mozdulatlanban
egy aprócska isten lakik mogorva csendben
idő kérdése, hogy kirobban

3
mágnás ártány lába kopog
itt jönnek a kisasszonyok
kutya macska mind nyomorog
megkondulnak vén toronyok

kondul gyomruk alján harang
ítéletek fönt és alant
minden szép és minden trabant
kondul gyomruk alján harang

véges képek képes vége
lyukas garas kétes képe
métely éter véges léte
katéter anyáink szemébe

4
villogj és háborogj, láp a város
és ítéletet mond az összes bíra
már ha bírja
hogy képe borostás, tekintete álmos

apró nőkért horgas képet
savas esővel mosott útjait
ellop darázs-mód, szétszakít
méhet s mézet s kaptárt s lépet

apró istenek között feléled
kárhoztatja eljövő múltjait
káposztát eszik és brokkolit
mikor az álmodó felébred

2012. október 6., szombat

Pöpecz Rózsi AwArrr!ds 2012

A Pöpecz Rózsi Kuratórium meghirdeti a 2012-es Pöpecz Rózsi Díj Irodalmi Pályázatot. Pályázhat bárki, aki tudja, hova kell egy szövegben a vesszőket úgy elhelyezni, hogy ne egy rossz gyerek mikuláscsomagjára hasonlítson a végén.
Bár eddig megkötés nélkül működött a dolog, a Kuratórium úgy döntött, idén a témának a kalózokhoz kell kapcsolódnia. Innen a pályázat formailag megújult címe. Ezen belül aztán lehetnek bármiféle kalózok, amilyet csak akartok.

Írásokat bármilyen olvasható formátumban várnak a popeczrozsikuratorium@gmail.com e-mail címre.

A pályázat első három helyezettje megkapja a Pöpecz Rózsi Érem arany - és ezüstfokozatát, valamint ajándék sört.
A többiekét pedig eggyel több ember fogja olvasni.

Beadási határidő: november 15.
Értékelés: még idén.

2012. október 5., péntek

Levelek Puruttya Cityből 9.

Minden emléknek saját íze, illata van. Minden helyszín, ami az élet nagy rulettjátékából megmarad bennem, furcsa szinesztéziát indít meg. A legmarkánsabbak a tavaszi és őszi pillanatok: vagy valaminek az elvesztése, vagy az édes mélabú, savanykás, ázott levélszagú emlékei.
Elhallgatott, rég elhallgatott mellettem az idegen szív dobogása. Acél csörög a helyén, acél, ami nemsokára, ha azok a patkány istenek is úgy akarják, ölni fog.

2012. szeptember 29., szombat

Az űrben senki nem hallja, amint segítségért kiáltasz.

Egy kis sci-fi jön hamarosan, amit írnom kéne, de mellette ott van a Nagy Prodzsekt, ott van a Historium novellapályázata, amihez kutat kéne ásni, meg x+1 dolog még. Na meg a rendkívül megterhelő egyetemi élet.

2012. szeptember 24., hétfő

Ismét aktuális

Ismét beadtam a kulcsot a mondocon novellaversenyére, merő állampolgári engedetlenségből. Ehhez kapcsolódóan egy kis fekete humor.


2012. szeptember 20., csütörtök

szaglik a kőtől az eső
rikító ruhák gyászszalag
közmű és összekötő
piros lámpák látszanak

elbújt bennem egy idegen
mellén plecsni, lomha a teste
átcsorog az ereszeken
a piros lámpákon este

kőemberek, kővirágok
piros lámpák látszanak
betömik, mit kivágott
a füsttől álmos gyászszalag

2012. szeptember 19., szerda

Gőték

Az ifjú Werther szenvedései korának Twilightja. Az elmélyült szemlélődő pontok között Werther már-már nyilasmisi, de legalább szerethető; mert hiszen érdeklődik, mert ember, mert szeret, nem egy síró
automatika. A szenvedés és szemlélődés egyformán valóságos. Nem törődnék vele, honnan merít anyagot ehhez.
Akárhogy is, vagy a korszellem, vagy az androgün jellem diktálja, Werther bizonyos szempontból éretlen-fejletlen, mondhatni felnőtt testbe bújt tinédzser, és ezért hathat úgy az ilyen korú olvasóira, ahogy hatott.
Más, egy erősebb, fejlettebb - vagy éppen butább - ember törne-zúzna, kurvázna, verekedne, beállna a seregbe vagy felgyújtaná a házat - de nem végezne magával. Mert nem gyenge, mert nem gyáva, hogy éljen.
Már írtam egy rövidke végjegyzetet, de ez a pár gondolat még bennem ragadt.

2012. szeptember 15., szombat

nekem nem kelletek.
én vagyok a grand, a lendület, a tolsztoji látás,
a lidérces, messze fény, ami elküld egy helyre.
nekem nem kell a másként megélés, az utazás, csak az irigység, a hasztalan vágyakozás, a kegyetlen percek, amikor másokra pofákat vágok, és felveszem a homo communicativus belülről tüskés álcáját.
ingyen akarok élni, és közben azt akarom, hogy a lábam nyomát is hadak csókolják.

kiáltozni akarok meg pénzt égetni, de nem vagyok lázadó
írni akarok, de olvasni sem tudok rendesen.
akarni akarok, de nem megy.

látni akarom a szépséget, de örülök, ha a szemem sarkából elkapom, az undor viszont ott van előttem.
nagylelkű akarok lenni a kicsinyesség idején, szíves a szívtelenségben, vigasztaló a bajban, de magamat sem tudom vigasztalni.

névtelen akarok lenni, mikor egy meztelen csiga fél perc alatt kideríti, ki vagyok.

nekem nem kelletek; nekem nem kell búcsú és ital, nem hívság és gajdolás. nem kell az egyenes derék és a becsület, nem kell a szabadság vagy az, amit annak hisztek.
most, hogy annyi kolonctól megszabadulok, pedig csak fekete pöttyök a nagy, hófehér mezőn - könnyebbnek érzem magam, de a repülés, ajj, a repülés, messzebb van, mint megismerni, mi is van a sötétség mögött.

ahová senki nem mert még benézni. ismered, láttad már? ott van mindenkiben.

ki vagyok én? honnan jöttem? mi az, amit nem ismerhetek meg?
és rettegünk máris.

2012. szeptember 12., szerda

Levelek Puruttya Cityből 8.

A csatorna bűzhödt volt. Egy folyót szorítottak a föld alá.
A falakon, mint kis kések, rakódtak le a mocsok cseppkövei. Néhol vaskos rézedények - ki tudná megmondani, miféle korból? - csüngtek ki a mederből. Betegség érződött minden belélegzett kortynyi levegőben.
Nem voltak sokan, mert a kapitány nem akarta a legénységet kockáztatni. Egy kis gomoly feketeség itt, egy parcellányi iszonyat ott: az útjuk nem volt sima, de egyelőre még senki nem halt vagy sérült meg. Ha valaki ide lemerészkedik, ez már szerencsésnek mondható.
Gyakran az a legrettenetesebb, ha nem történik semmi. Ha tudod, hogy valaminek, egy percnyi nem-cselekvésnek, mekkora ára van. Hogy a mechanizmusok, melyek a föld alá szorították a Folyamot, nem sújtották agyon valamennyiüket; hogy a patkánynép meg az élőholtak, a félkegyelműek és sorstársaik a kisebb csatornákból nem ütnek rajtuk; később ki tudja, micsoda tüdőgombával vagy megkövesedett, de érintésükre újra éhesen tombolni kezdő pestissel kell szembenézniük - mindezért még fizetni fognak. Ezt érezte Ingithora Ulfsdottir minden lépése után a csúszós, moszat - és algaborította kövön.
Elérték a Sundsgapot. Egyben volt, kettétört részét fekete acélkapcsok szorították össze. Mintha újonnan gyártották volna fent, északon - gondolta magában a kapitány. A legények azonnal feléje iramodtak, ő maga is sietett az ismerős deszkákra tenni a lábát.
Suttogás kelt, talán a habokból.
-Nemsokára eljön... Még nem tudja, de ő rakta össze neked. Meglehet, mindent elsöpör majd. Meglehet, helyrehozza azt, amit mások elszakítottak. De vannak dolgok, amiknek nem vethet véget. Az Arqtu Qisbalar, a pont a mondat elején, a Málló Hús, ahogy a vérszívók hívják.
Ahogy a hang irányába nézett, egy fogatlan, vén édesvízi sellőt pillantott meg.
-Mi az, kislány? - pillantott fel rá a korcs lény. - Ami titeket beengedett, beenged minket is.
A fejmagasságban lévő, sötét csatornákból kiröppent egy nyíl, és eltalálta az egyik varégot. átütötte a bőrzekét, és a válla húsában állt meg.
-Jó utat hazafelé! - nyikorogta a sellő, ahogy a Sundsgap kötelei maguktól kioldódtak, és elindultak az árral.
...
Az Internátust aznap három kommandó hagyta el. nem tisztogatni vagy vadászni mentek: ezek kopók voltak, mágikus szimattal és vadító szerekkel élesre fent érzékekkel. Valami történt Puruttya City mélyén, amitől néhol rossz álmokat láttak, egy másik helyen egy malac elpusztult; az ork-telepek mélyén egy sámán befelé forduló szemekkel, epilepsziás rohamnak látszó tünetekkel remegett a földön, saját nyelvét harapdálva.
Az éteri erők véletlenszerű kitörései behálózták a várost, és a kopók elindultak a nyomok mentén a kisülések középpontja felé: egy ember felé, aki azért érkezett a városba, hogy elmondja annak krónikáját - és hogy a részévé váljon.

2012. szeptember 11., kedd

szégyenbe süllyedünk titanik módján
lapály a tenger az acél tövében,
okos emberek kopasz tarkóján
tetvekként rágunk rendesen, szépen.

nárcisz lapít a hó alatt, hol
szemünkbe nyilallnak az átkok,
miket az acél tövében, jó alant
lenyeltem, ha szépen megrágok.

okos emberek gondolatain
szörfözünk, mint darazsak a tőkén.
minden süllyedés, mondod, a main
lobog, mint kopoltyú a gőtén.

szégyenbe süllyedünk, mint vak mocsárba.
acél tövében okos emberek várnak,
hogy hibát vétsünk acélok módjára,
hol mint tetvek, komótosan rágnak.

2012. augusztus 31., péntek

5000 hits

az elmúlt x év alatt, gratula magamnak.

2012. augusztus 29., szerda

A butaság a leggyönyörűbb embert is rondává teszi.
Akármelyik nem, akármelyik rassz akármelyik példánya; legyen bár a testfelépítése tökéletes, az arca hibátlan, a hangja, mint a lágy lankák mentén tovacsobogó, enyhén lejtő patak: ha barna-kék-zöld-szürke szeme tompán csillog, és egyetlen szavában sem fedezed fel az értelem szikráját, mely elválaszt minket szőrös és fán lakó unokatestvéreinktől - az az ember bűnronda. Nincs az a szemfesték, nincs az a parfüm, az a márkás ruha vagy álmosoly (mert hiszen abból is csak bárgyúsága tűnik ki), ami valóban széppé tenné. És nincs az az autó, nincs az a ház, nincs az a gyerek és az a háziállat, az a hívság és az a hiúság: a barátok és ismerősök kölcsönös imádata vagy a modern média halvaszületett csillogása. És nincs az a szó, és nincs az a vers, az a kifogás, az az érzés, ami igazolná a sors, a gének és a neveltetés tréfáját.

2012. augusztus 27., hétfő

soha nem jön megerősítés,
soha nem jön erősítés
az önháború kéjenc poklában

lovasok és fenegyerekek,
törött kürtök és záptojások,
táptalaj és meg nem születés,

soha nem jön erősítés,
soha nem jön minősítés

2012. augusztus 23., csütörtök

az ablakomból látszik a vár, a parlament, a szabadság-szobor. eddig másfelé néztem. néhány napja ráláttam az egész ünnepi tűzijáték utolsó néhány percére. azt gondolná az ember, a tetőterek ilyenkor zsúfoltak merengő, beszélgető, evő-ivó emberekkel a csodaszép erkélyeken, fűvel-fával borított teraszokon, a zsúfoltság és mocsok fölött cserépgerincen ülő ragadozómadár módjára

ismét elvágtat egy sziréna, lentről mobiltelefonról monoton ritmus az akarattal odatemetett satnya bérházi fák közt. ha minden ember eltűnne, a város csak még gyönyörűbb lenne.

mi ez a feltörni készülő gyűlölet bennem minden ellen, mikor én is alantas vagyok és kiszipolyozott?
az ismeretlen undor önmagamtól, az egó és a tudattalan egyforma megtagadása attól, akik nem azt szeretik, mint én. az apró viselkedések láncolata, mely, ha emberek között van az ember, az istentelenség bugyraiba temetődik.

várom már az őszt, hogy sálat hordhassak.




2012. augusztus 17., péntek

az étteremből renyhe sörszag
kúszó pászmák, görbe felirat
az egyetlen kapun: építési terület.

lenéz a kóbor árny a tetőről
libabőr hámlik a macskakőről
lenéz az árny, és megijed.

szakadt zoknik sörszagú dalt zengedeznek
ahogy a kötél alattuk egyre nyúlik
bele a sáros, sápatag, nyűgös délutánba

mégis szép ez, jó ez így,
a valóság egyháza megtérít
taxizik másvalaki álmába

2012. augusztus 12., vasárnap

Különös álmok kerülgetnek.

Az utóbbi pár napban (vagy egy hétben, habár az elejére nem emlékszem), rendkívül abszurd és intenzív álmaim voltak. A legtöbb álom abszurditása a valószerű helyzetből, szereplőkből és átélésből fakadt, amelyet számtalan, az álmon belül általam is észrevett torzulás övezett.
Hihetetlen, mire képes az emberi elme. Mit jelentenek ezek a folyamatok az alkotás tükrében? Tudom, hogy Lovecraft vagy PKD álmai rendkívül fontos szerepet játszottak az alkotásuk folyamatában. Mi a helyzet másokkal, hogyan pattannak ki az ötletek? Habár nem hasonlítanám magam ez előbbi kettőhöz, mégis előfordult már, hogy egy torz álmomból kigyűrűzött egy történet.
Most igyekszem ezeket megfejteni. Az álomfejtő weboldalak, ahogy az internetek 90%-a, csak szarkavaró betyárok, mégis jelentenek valamiféle támpontot, amiből a jelenlegire vagy a jövőben eltervezettre tudok következtetni.
Nem olyan régen egy másik, rendkívüli hatású álom is sújtott, melyben egy alternatív univerzumba látogattam, ahol sok dolog úgy alakult, mint itt, és még több máshogy. A szomorú részletektől most mindenkit megkímélek.
Egyszer már elkezdtem feljegyezni az álmokat, és akkor is az volt a különös, hogy a hétköznapokból ismert, legtöbbször elhanyagolt személyek tünedeztek fel. Különös.
Lassan mernem kéne nagyot is álmodni.

2012. augusztus 5., vasárnap

állítás

fán a görcs
a szülési fájdalom üveggolyó,
aprócska kis műanyag bálvány
hamis, mint szívbe hatoló
kővájó motorizált sárkány.

ökörsütés
hígul a hús és zúg a kék,
halomra vetett aprócska érték
a nyíló olló aprópénze
csak az a kérdés, belenéz-e

sámándal
a kőpuszták íves csípői fölött
ahol fák a szőr és avar a sejtek
hamis, mint akit máglyára vetnek
és bélszínjét tálalják zöldségek között

2012. augusztus 3., péntek

hold kövén
recsegő léptek,
mint kéreg
kéreghez súrolva
ült le mellénk
vállán palást,

és tüzet kért
nem fogott a szikra
az ernyedt kézfejeken
a kámzsa alól hideg szellő
felborzolta a cigarettavéget

ahogy a vén égi vándor
előtt a füst csigákat karcolt
a teli boltba,
s aprócska felhők
tévelyegtek számtalan útjukon

ő nem szólt,
mert hiszen minek is
tudtuk, miért van ott

a kasza halkan pendült,
ahogy a falnak támasztotta
kinyújtott, hosszú, formátlan lábak
keresztbe vetve holdkövön

ahogy leég a csikk és felpöcköli
mintha erdő olvadna, nyikorog
a tudás előtti csontok hegedűje
felkel, kaszáját vállára veszi

felénk a csuklya, halk rebbenés
csak a füst marad, mint őrt álló lidérc
és megy, lova várja

szó nem esett, se vak mozdulat
békés egyetértés holdkövön
ahol az emlékezet vén őrzője,
a kimondhatatlan
megosztott velem egy csikket

2012. augusztus 1., szerda

egy világ, ahol mindenki különleges és egyedi.
ahol mindenki gazdag, mindenki templomba jár.
mindenkinek van joga, de nincs kötelessége.
minden öko, környezetbarát, újrafelhasznált.
ahol mindenkinek van véleménye, és mindenki okos.
itt élünk.

2012. július 18., szerda

A féreg-kategória

képversekben közhelyek,
köpversekben képek.
erre kúszik, lessetek,

a kategorikus féreg.

általános modorok
hullámain lovagolva,
kergetik komondorok.

ráesett az irodalmi szemétdombra.

2012. július 10., kedd

szárazeső

lecsendül a bors
medrek kiöntnek
áporodik az illat
kárpáti könnyek
választás az áltatás és hamu a pillanat
nincs már benne víz
ráborul a savó-
szín ég, tüdő ég
és szem kifolyó
vidám munkadalba kezd
morál macskakőre dobva, korai ravatal

jöhet a zivatar
párát, füstöt hasít
mégse kívánja senki e pormederbe ágyazva,
vártán állva feloldoztatni
meg nem éri
ha szárazeső pereg

kérget ver
a bazilika tornyán
alma gurul a csatornába
lomha csiga-fattyak módján
taposva görbe ösvényeit
az eső-szaggatta utaknak
de káprázat és kápráztat az idő, a múlás
csak a játszani tudók kínkeserve,
eső hullik a pormederbe
és vágtat, vágtat ezernyi állat

lecsendesül az íj
csiga-mód medrek behúzódnak
a szürke agy-páncél
elfedi előlük a holdat
kárpáti könyvek
áltatás az álom és hamu az ezüst sugár
víz nincs benne már
vastag gyapjúmatrac
módján betakar az ég, a vén gonosz
és közben baba-mód motyogja
a keserves munkadalt
mielőtt egy rózsát
álmaidból eloroz

2012. június 29., péntek

Lightvessels in Ireland - Medvék.mp3



Most lett összehozva. Annyi ideig tartott, amíg felvettük.

2012. június 28., csütörtök

Az eredetiség a maghéj.
Fel kell törni, meg kell fejteni a zárat, és kienni az olajos belsőt.

Innentől köznyelvi leszek.

Az eredetiség bűnének legfontosabb eleme a nyelv. Forgatod, kitárod, ide-oda toszogatod, de nem kezdesz vele semmit, mint a jóllakott kismacska az egérrel.
Ismered a fogalmait, pont úgy, mint ahogy ismered az autó alkatrészeit, de ha eléd raknának egy halom tökéletesre megformált alkatrészt, nem tudnál belőlük kilegózni egy autót.

Annyira telítve vagy a zsurnaliszták bűnös ál-terminológiájával, hogy javaslod és elfogadottnak tartod, kritika és belátás nélkül.

Amíg ugyanis nem tudod, hogy rossz, addig hiába is keresed a maghéjon a kulcslyukat.

Az eredetiség bűnében a második grádics azt hinni, hogy amit sokan szeretnek, az jó. Rengeteg visszamaradott barom járja ezt a világot, és innentől inter caecos luscus rex-alapon járul egy Puzsér meg hasonlók.

Az eredetiség bűnében a harmadik grádics az önkritika. Amint tudod, hogy magadban semmit nem érsz, csak annyit, amennyiben mások ítélnek meg, és tudod, hogy elsőként te mondasz ítéletet magad felett, majd megtanulod ezt a két irracionálist összeadni úgy, hogy egész legyen - bűnös vagy, és alkotásra kész.

2012. június 21., csütörtök

Néha megkérdőjelezem, miért posztolom ki a jó cuccokat ide, mikor utána bajban vagyok, ha publikálatlan dolgokat kérnek a 'pájázattok'-on. Aztán azzal érvelek, hogy így ösztönzöm magam arra, hogy valami még jobbat hozzak össze; jobbat összehozni ugyanis mindig lehetséges. Kár, hogy a tanulásban ez nem ösztönöz.

Az "inspiráló" szótól még mindig kiver a hideg. A kommercializmus árháborújának nehézfegyverzete, csatahajója ez a szó. Inspirálja az ánuszfúró azt, aki ragaszkodik hozzá.

2012. június 19., kedd

a vers

az élet leegyszerűsítése vegetatív és reproduktív folyamatokra, majd ezek interpretálása oly módon, hogy azt a kiadók és az újságok megvegyék.
a vers a zene nélküli dallam, az igekötő nélküli ige, a természet birtoklása annyi és annyi módon, amennyire az azt megálmodónak tetszik.
a vers tehát álom, álom az álomban. Közhely a közhelyben.
az ezerszer elismételt törzsi dobok visszhangja a modern ember facebooktól csöpögő fülporcain;
a pontosvessző a gondolat végén;
a gondolatjel a gondolat előtt.
a vers csontváz. Csontváza az akaratnak, a rejtett hiteknek, melyek kicsíráztak és összehozták.
A vers összehányt bölcsességhalmaz érthetetlen formába törve mozsárban.

2012. június 17., vasárnap

technikus

szubliminális tudattalan alaktalan
posztponált és decentralizált pátosz
a mizantrópia diagon tükrében szublimálva,
ergó, argó.

terminális kohézió barlangrajzai
a nihil konkrétuma vizualizálódik optikámon
és e momentum olyan katartikus, excelzuális
mókus, taktus.

kvázi-krucifikáció az agóra epicentrumában,
de semmi post hoc-képzet, csupán egy
milli-kvadruplikális szinallagma, mit
elpáterkodtunk az imperfektumig.

2012. június 13., szerda


[22:34:00] Sz.A.: magamat figyelem alkotás közben, és a rejtett indítékok és komplexusok kis kohói lassan működésbe lépnek
nem is emlékszem, ezeket mikor írtam le
[22:34:04] Sz.A.: szeretnék lapp sámán lenni
[22:34:27] Sz.A.: amit saját magam elől szeretnék leplezni, a felszínre kerül
[22:34:42] Sz.A.: és amit teszek, a magam ámítása
[22:34:58] Sz.A.: tehát az alkotás hazugság, a növény-lét pedig követendő.
[22:36:43] Sz.A.: ez az "anya, nem fáj", a végső gyerekesség, a szociopátia bölcsője, a mellékút az alagút végén

azt hiszem, ilyenkor értem ezt az embert.

bokrok

szemembe húzott kalappal
vár, vár rám a pályaudvar.
haladok az akarattal,
takarodok a halakkal.

szemembe húzott hajjal
megkenem a kiflit vajjal,
nem számolok búval, bajjal,
IC csikorog nagy zajjal.

szembejönnek az arabok,
kérdezik, hogy mit akarok.
lekerülnek a kalapok,
megrendülnek az alapok.

elindulok, mint a vércse,
egy pár nájki cipőért se.
hogy mindenki meg is értse,
nem kapok én díjat, bért se.

a szerelvény tovarobog -
szembe húzott kalap lobog.
agyam leves, amint bugyog,
mint Gordiusz szekerén a bog.

2012. június 12., kedd

Elindulás a középszerű moslék-méltóság útján, szélbe szagolva, van-e előttünk nagyvad.
Az agymosott, tudatlan homo sapiens(?) átvergődik az úttesten, maga után vonszolva szétroncsolt szerveit.
Kilencből egy át is ér.
Belőlem hiányzik: az integritás; a koncentráció. A hosszú mondatok művészete; a humusz, amiben az álmok gyökeret vernek.
A tömegeket már nem érdekli, de azért még egyszer elmondom, hogyan világosodtam meg.

2012. június 9., szombat

az Álmodó könnyei

leesik egy csepp
arcról arcra
most a szél viszi
arcról arcra
de el nem hiszik
kudarcról kudarcra
hogy az Álmodó könnyezik
leesik egy csepp

szeme mosolyog
percről percre
szíve szimatol
ereszről ereszre
hogy a könnycsatorna
illatról illatra
savát kifolyja
arcról arcra
szeme mosolyog

leesik egy csepp
kívánok vidámat
szeme mosolyog
pedig meg se láthat
el ők nem hiszik
arcról kudarcra
hogy az Álmodó könnyezik
leesik egy csepp

2012. június 7., csütörtök

altató4

ahogy az élet rezeg a tálcán
hogy a szikét tisztára mossa
tűzpiros képekben illegetve
felszáll a faltörő kosra

pillák pirulái puttonyban
kis kíváncsi cián a reggel
és földreszállna azon nyomban
hentergő, átszúrt nyelvekkel

felkúsznak a kín-girlandok
szőrmentén fel, végig a lábon
és csak ásít, csak ásít a porc

szemfehérrel még egyet villantok
hogy a közeg még megtaláljon
mielőtt, álmodó, eltiporsz

2012. június 2., szombat

bánat és olívaillat,
laktató, lanyha dunyha
hová elér a pír, szárnyainkat
ezer lúd röpte fújja.
hol te hegy, én föld;
hol te test, én ige,
hol én álom, te másvilág,
hol én ág, te cinege.

kiborul a vidékre hajnal vödre
s fű ezer szál borzolódik
némán áll a másnap pörögve,
amint szemedben felmorzsolódik.
hol te ének, én a tett;
hol te voltál, én a lett,
hol én hazug, ott te igaz,
hol én méreg, ott te vigasz.

minden szál, éle a napnak,
-vigyázlak és cserbenhagylak-
ahogy kikel aranytojásból,
hajad fénye rajt' a fátyol.
hol én állat, te emberség,
hol én gőg, ott te a szépség,
hol te édes, én a bíbor,
hol te vaj, én sajt és óbor.

hóbort a sápadt nyoszolya,
kékes ajkak illanása,
művégtagok kő-karcolása
és száradó festék illata,
hol te ez vagy, én az az,
hol én ígéret, ott te árnyék,
hol te szirén, én a gaz,
hol én a fej, ott te az ágyék.

2012. május 31., csütörtök

kivándorlás

kit érdekel már a lendület, elsodorni készül
ajtókat zsanérostul, előket végül
megáll és toporg, önti ki a bort
hogy megáldjon és kínáljon néhány font nyomort

kit érdekel már ott, ahol a fáknak
éneke dúsítja lombkoronádat
ahol ház a kútfő és az enyész betakar
járda a domb, kő és műút az avar

patakvízben megmosakszunk
papír a lapulevél
kér, nem kér, kicserél
moha a szánk és kéreg az arcunk

itt némi por. kis bogarak felzabálnak,
moha súrlódik moha-szánknak.
ahol a ház a kútfő és az enyész betakar,
feltakarít s megszárít renyhe zivatar

2012. május 11., péntek

Confessio

Néha csak eltemetem magam a saját büszkeségembe, hogy lássam, mennyire bénák mások.
Ez az a hely: Deviantart

2012. május 9., szerda

A n Csótánya

ül a Keletinél a csótány
csótárja csotrogány, ó vára gyatra.
ha megtehetné, kiülne a padra.

ül a Keletinél a csótány,
kvártélya kőfal, ruhája rongy.
ezen már nincs, mi ront.

ül a Keletinél a csótány,
nótája andalít, ülne a padra.
a kosztja kaka.

ül a Keletinél a csótány,
a falon.
Kiülne a padra,
önérzete nem hagyja.

Azért van még benne
tisztaságérzet,
lám, most is félrenézett.

Ül a Keletinél a csótány,
nyúzott cipője, ócska nadrágja.
felmászna, ha lehetne,
az uborkafára.



2012. április 29., vasárnap

161

Itt a tavasz (vége), meg a nyár, mindenki be van sózva, én pedig elvágyok. Még soha nem volt ennyire mehetnékem. Ki, a semmibe, egy szál sátorral, távol mindentől, ami ember alkotta vagy csak emlékeztet rá. Lehűlni, kitisztulni, gondolkodni, minden magamba zárt apró mocsoktól megszabadulni, és többként térni vissza oda, ahonnan elindultam.

2012. április 23., hétfő

Legyen még verselemzés?

Nem szeretek szájba rágni dolgokat, de látszik, hogy mindenkit a verselemzés érdekel (most már, hogy az új kezelőfelületen látom a statisztikát, elég világos). Elemzek én nektek, majd kiteszek egy pollt és jóság. Legalább olyan érthetetlen lesz, mint az előző(ek) volt(ak), az már biztos.

2012. április 21., szombat

sima és érdes,
mint tekervény,
kivirágzik

az eredmény kétes
a zsinór elég a házig

de csak a vákuum
hangtalan
dübbenése porcainkon

csak a csorba hangok
hogy a vég-víz végül kioltson

sima és érdes,
mint örökbe
fogadó, burjánzik,


Aludj el. Fárad már a tenger
hulláma, hold égboltja,
Fáradt szárnyait mind kibontja
ahogy leng a szélben ezernyi madár.

Nincsen, ki ember és nincsen, ki vár,
mégis akad,
ki elakaszt,
mint falat a falat,
behorpaszt, kitaszít és
érdemes könnyekre fakaszt.

Futó prodzsektek

A Magyar Híróz weboldalán már közzétettem ugyanezt, de azért itt is.

-Dorfainen univerzum: saját kis világ. Be kell népesíteni.
  • Vörös zászlók sarjadoznak - regénykezdemény. Körülbelül 120 oldal van kész belőle. Történelmi fiction, háborúzós.
  •  Ergria - szintén regény lesz. Elkezdve, de nem folytatva, ötletek akadnak. Steampunk-jellegű.
  •  Én, az uralkodó - csak ötlet formájában létezik. Középkori, hihetetlen módon egy király szemszögéből írja le a dolgokat. Jóval naturálisabbra tervezem, mint az előző kettőt.
-Geri, a barbár. A The Brutális Rozsomák blogon (lásd baloldalt a menübe) elkezdtem írni egy sztorit, és végül úgy döntöttem, megvan a keret egy nagyobb ívű dologhoz.
-Versek stagnálnak. 
-Magyar Híróz, valahol a tennivalók listájának végén, elvan magának.

2012. április 11., szerda

Mi a művészet?

A művészet nekem a kreacionizmus vegykonyhája. Az a folyamat, mikor megálmodunk; és úgy álmodunk meg, hogy álmainkat más is értékesnek tartja.
Ha nincs értékelés, van művészet? Először mindig magunkat értékeljük. Ha egy darab csiszolatlan, de mégis sugárzik belőle az, hogy mások értékelhetnék, ha látnák, még így is, kiforratlanul, akkor van. A művészet tehát az erőfeszítés értékelése is, a tenni, a kreálni akarásé.
Ha a nyúl odakulál a fűre, az nem művészet, de erőfeszítés. Kezded már érteni? Ha kocka alakút kulál, és elnevezi Jézus újjászületésének, attól még mindig nem művészet. Ha a nyúl elég okos lenne, és megpróbálná színesre festeni, vagy írni róla egy verset, amiben a ritmus leghalványabb jele is fellelhető, akkor már művész lenne.
Itt jön az a pont, aminél a legtöbben elbuknak. Ha nem élvezed, amit csinálsz, ha nem viszel a létrehozás folyamatába érzelmet, akkor nem vagy több egy nyúlnál.
Mi tehát a művészet? A művészet olyan, mint a tenger, sós és vizes. A nyulak pedig nem tudnak festeni.

2012. március 31., szombat

én vagyok a rák
a rák aki rág
a rág aki árkot
az árk aki rákot
én vagyok a rák

én vagyok a szent
aki idelent
rágja a körmöt
nézem ökörmöt
én vagyok a rák

én vagyok a rág
a rág aki rák
aki vesz, ha belepusztul
rágok rákot rútul
én vagyok a rák

a szent meg megrútul
nem utcául, sem útul
nem utál már, ha vesz
erem hideg eresz
a rák én vagyok

én vagyok a rák
a rák, aki vág
kivág és kivágják
mint az élet fáját
a rák mi vagyunk

2012. március 28., szerda

tea

kever kerít önt
forró abroncsok alakjai
tornáznak orrnyergen
izzatag izzadás.
szűrök és öntök, ürítek
és nem mer ordítani
bennem a mennybéli szájpadlás

koszos furcsa képek
egy madárka áthatol
szaglóhámom atoll
benne ezer jóbarát
sok kis algahal szimatol

kit érdeklek immár.
komposzt és felleg vagyok.
ajtóm sarkán kilehelek
két tompa illatot.
Az én szempontomból (bizonyos, emberi keretek között) nem a megvalósítás, hanem az eredetiség az, ami számít. Belemászni a részletekbe, hatásokat és ellenhatásokat és ezek ütközőzónáit megteremteni, politikát, intrikát, a szöveg érzékekbe kapaszkodó indáit. Ha az eredetiséget belehelyezed egy szürke környezetbe, nem lesz többé eredeti. Legyen összefércelt, legyen szétszórt, de legyen az, amit te akarsz, és ne az, amit már leírtak előtted.
Ezért nem tudok dűlőre jutni a legtöbb modern művészettel sem (és ez most bivalynagy hipszterségnek hangzik így leírva, de értsük jól és jó lesz az). Ezért ágálok a fanfiction, mint az önkifejezés formája ellen. Ha már merész vagy, és elindulsz a lejtőn lefelé, juss el odáig, hogy merd vállalni a saját merészségedet, és ne bújj álcák mögé (nem egy szépirodalmi álca vagy alteregó, hanem egy hamis díszlet mögé).

2012. március 22., csütörtök

4000 hits

ami esetünkben egy kerek szám, és semmi több.
Másszatok át ide és nézzétek meg, hogy nem csak csujjogatós-búsulós verset hanem komédiásprózát is tudok kifejteni magamból.

2012. március 15., csütörtök

ahogy a napfény kiszárad
kibújnak az oduból a kések

ahogy a napfény kiszárad
el-elmúlnak a fejtörések

leszáll a setét, a napfény kiszárad
kútból csináljunk szívószálat

ahogy kiszárad a nap kútja, immár
setétbe bújnak megint a kések

ahogy kúszik az este búvárja,
tört fénycserepeken szenvedések

szenvedélyek, szenvedések,
elkezdődnek a fejtörések

ahogy a napfény kiszárad,
nyomában visszhangzik egy érsek

2012. március 14., szerda

Ma láttam Petőfit

a járdán ment d&g napszemüvegben
és adidas nadrágban. borotvált volt bajszát kivéve.
ment, ment a kossuth térre.

ma láttam Petőfit, az ájfónján
vadul nyomkodta a gombokat,
úgy kell higgyem, verset írt.
felzselézett haját néha megvakarta.

asszimilált pofa. fülébe zúg a dubstep.
farmerja zsebében tízezresek.
ma láttam Petőfit, de ő elfelejtett
köszönni. nem voltunk esélyesek.

2012. március 9., péntek

2012. március 8., csütörtök

Tényleg a művészfilmbe illő díszletek hozzák meg az érdeklődést?
Tényleg a lesimított élek óvják meg az életünket?
Tényleg marad kérdés megválaszolatlan?

2012. március 2., péntek

sötét

ahogy a vízen járok
elalszik a tenger

ahol a vízen járok
kerek szemekkel

se állat, se ember

2012. február 25., szombat

Levelek Puruttya Cityből 7.

Az éjszaka sötét volt, ismeretlen számú méterrel a föld alatt: ezt adta Rühös Tim, a bérgyilkosok nagylelkű ura, egy lyukat, aminek falain a port elnyelő szőnyegek voltak, az ágy fejrésze fölött pedig szellőzőberendezés. 
Az utat a felszínre a Kettes Ösvényen tettük meg, egy kevesek számára ismert, rövid és rettenetesen meredek gyalogúton. A csigalépcsők falába itt-ott lyukakat vájtak, és mi forró kohókat, idomított dögevőket és tucatnyi hasonló dolgot láttunk. A réseket egy szakaszon arasznyi vastag üveg fedte.
-A Folyam - mutatott ki Gyilkos. Kíváncsi halak egy raja a zavaros, zöld vízből befelé nézett ránk, mi meg ki rájuk.
Már nem érdekelt a bezártság. Az oldalamon fegyver, az oldalamon két veszélyes fickó, és úgy tűnik, ez a város nekem is szerepet szánt. Nem számít, meddig tart az alagút, a vaksötétség, mert a végén ott az ajtó, és egyszer az is kitárul, ahogyan kitárult a Kettes Ösvény hatalmas, vasrácsos kapuja is.
Kint vakító fény fogadott. Az égen bizarr sziluett: a kreténizmus óceánjárója megérkezett a város fölé, de valamiért a Pemfő-telepen vetett horgonyt. A gettó orkjai mind visszahúzódtak odvaik és üregeik, meg az előző lakók által otthagyott romos parasztházak mélyére. Lelkesítő csend uralkodott mindenütt a kopár domboldalon. Az ajtó lassan visszasüllyedt a talajba, a gyeptéglák összeforrtak, és mintha én magam is kezdtem volna elfelejteni, hol is volt. Valamiféle ősi varázsmechanizmus lehetett.
Ahol kibukkantunk, a Folyam magasan állt, a csatornáktól keletre, az eredeti medernél lehettünk. Lent, a kavargó, zabolátlan hullámokon egy karcsú, világos fából készült palánkozású varég kereskedőhajó evezett árral szemben.
-Láttam ezt a hajót elpusztulni - morfondírozott Palsif. - Biztos vagyok benne, hogy kettétört és elsüllyedt.
Egy bizonyos hajóskapitánynak volt miért magyarázkodnia, és a márki előre örült a találkozásnak.

2012. február 20., hétfő

megkötetlen kézzel

von a vonón
húz a hangon
forognak ecsetszálak

hogy repes szív
mikor a hangok
felhangzanak

2012. február 14., kedd

napi tiszteletadás

jár azoknak, akik a szeretett és féltve, üvegbura alatt rózsaként nevelt világot egy perc alatt feláldozzák, legyen szó szerethető vagy utálható karakterekről, percekről vagy évezredekről.

2012. február 13., hétfő

ím, túl vagyok a korhadáson
ujj rám nem mutat
ím, az ösztön, amibe ásson
és számba vegyen minden pillanat

elcsekélyült, nincs rovátka
pisztoly agyába vésve,
ím, túl vagyok a korhadáson,
felkészülök a csőtörésre

2012. február 10., péntek

Farsang, virágzó középkor

Kiállok a keresztvasra,
havat hoz a szél,
El-elmúló szerelmeknek
Zajára, puszta havasra.

Fel-feltűnő dalnokoknak
-mennyei riadalom kél-
Tabardján már ott a jel,
Hogy disznót sütni fognak.

Emitt táncol, amott mulat,
szavaiban nincsen él,
Pokolbeli üzelmeknek
Kijuthat ma egy-egy falat.

Pendül a húr, táncol a lant,
bámul és áll a nép,
Savát elmúlt szerelmeknek
Széttöri a kerék alant.

Kiállok a keresztvasra,
medvetáncoltató sikolt,
S mint hangyahad tépi szét a bolyt,
Elteszem magam tavaszra.

2012. február 7., kedd

Levelek Puruttya Cityből 6.

Kiültem az erkélyre ott, ahol a Folyam csatornák rendszerévé szűkül. Nem tudni, mi tartotta még össze az egész, sebtében összerakott csatornasokaságot, mivel minden egyes áradásnak szét kellett volna mosnia, immár háromszáz éve, ahogyan a mágia maradékát is régen ki kellett volna söpörnie az elemek erejének. Mégis, a csatornaszáj ott feketéllett az erkély alatt, érezhető algabűzt és annál is neveletlenebb szagokat eresztve ki magából. A Folyam maga csak jó fél kilométerrel feljebb tört fel a Második Forrásnak nevezett lyukból, ami a Nagycsatornán át vezette a vizet; ez pedig akkora átmérőjű lehetett, mint egy nagyobb vonatpályaudvar. A víz bőségesen elfért benne.
Nem kötött le az olvasás, az anyag száraz volt, és számok tömkelege tűnt ki belőle a város történetére vonatkozóan. Csupa értéktelen hablaty. Épp itt volt már az ideje, hogy valaki ne matekpéldát csináljon belőle.
-Esküszöm, beleállítottam a kést, így e, asztán még kiröhögött, a Lajit lecsapta, ment tovább - morogta egy ork a másiknak, ahogy elsétáltak az ablak alatt. - Holtfehér volt, a haja is fehér, mint a gvadzs segge!
-Ne hülyíts mán, tuti seggrészeg voltál - vágta a fejéhez a társa. Két nyugati parti zöld ork volt a Pemfő-telepről.
Letettem a könyvet, belepislogtam a fakó napsütésbe. Mintha napról napra hatalmasakat ugrott volna az időjárás. Most szürke felhős, tegnap trópusi forróság... Mi van a jelekkel, amiket az öreg csöves emlegetett a múltkor? Jelek, amik egy irányba mutatnak.
Árral szemben egy kis csónak evezett fel a folyamnak nem nevezhető vízfolyáson. Rongyos szürke köpenyes, széles karimájú kalapot viselő fickó ült benne, láthatóan erőlködés nélkül húzta a lapátokat. Mellette, a padok között kardmarkolat lógott ki a járműből. Kötél lendült a part felé, háromágú horog akadt a kövekbe, majd az ismeretlen felhúzta magát rajta, a kardszíjat a vállán átvetve. Úgy tűnik, a mai nap sem lesz unalmas, gondoltam, ahogy feltekerte maga után a kenderkötelet, meglengette a horgot, és a fülemtől pár centire elsüvítve beröpítette az erkélyen.
-Elkélne egy kis segítség - kiáltott lentről, de én inkább bementem a lakásba, és a Dobositól kapott egyik súlyos lovassági pisztollyal jöttem ki. Ócska, özönvíz előtti szerkezet volt, megtömve aprószöggel és üvegcseréppel. A férfi kalapja leesett mászás közben, így először a szőke loboncot láttam meg belőle, és azonnal leeresztettem a felhúzott elsütőszerkezetű mordályt.
-Pal...
-Minél kevesebbet tudsz, annál jobb - szakított félbe, majd keresztülrohant a lakáson. - Kijuthatok a szemben lévő tetőre öt méter kötéllel? - méregette a távolságot.
-Aligha - feleltem a valóságnak megfelelően. Palsif kirontott a lépcsőházba, és négyesével szedve a lépcsőket megindult a bérkaszárnya teteje felé. Az üres lépcsősorok között visszhangozva még utánam kiáltotta: - Ülj vissza a rohadt teraszra, és tégy úgy, mint aki nem látott semmit!
Jobb híján követtem a tanácsát, de egy izgalmasabb könyvet vettem a kezembe. Dohány után kutattam a zsebeimben és az asztal fiókjában, eredménytelenül.
Palsif távozása után néhány perccel két fekete csuhás gondnok sétált végig a sikátoron, pontosabban természetellenes mozdulatokkal suhantak a föld fölött nyaktekerő sebességgel. A háztömb közelébe érve lelassítottak, majd megálltak az erkély alatt. Csak nem ők is fel akarnak mászni? - gondoltam, és hangtalanul felhúztam a pisztoly kakasát, amit "véletlenül" magam mellett felejtettem (ahol a Szürke megjelenik, a gond sem jár messze, állították többen is a városban, főként olyanok, akiknek valamelyik végtagjuk hiányzott egy pallossal való találkozás következtében).
-Áldás, testvérem - szólt lágy hangon az egyik gondnok. Nem emelte fel a hangerejét, mégis kitűnően hallottam.
-'Pot - így én.
-Ha megtenné nekünk azt a szívességet, hogy elmondja, nem látott-e valami gyanúsat a környéken, nagyon sokat segítene, és minden bizonnyal segítené az útját a Feljutásban - folytatta zavartalanul a pap. - Bárki, aki elütött az itt élőktől, fegyvert viselt vagy bármi hasonló.
-Nem, az Árnyékzsonglőr nem járt erre, atyám - mondtam. - Az előző sarkon fordult balra, és egyáltalán nem sietett. Kellett volna neki?
-Nem - a pap zavartnak látszott. - Mondja csak, testvérem, járt mostanában Lithebánya környékén?
-Még csak nem is terveztem - Egészen mostanáig, tettem még hozzá magamban.
A gondnokok elsuhantak. Annak a kezében, amelyik végig egy szót sem szólt, hosszú, hegyes tőr villant, amikor a hátukat mutatták. Jusztifikátorok, jutott eszembe, ez a hivatalos neve a renden belüli rendnek. Szemét alakok, akármi is a nevük.
Ideje volt hívni a Gyilkost, és leszervezni egy utat.

2012. január 27., péntek

Levelek Puruttya Cityből 5.

Évek óta járt a városba, mégis elveszettnek érezte magát. Leült a fal mellé, majd undorodva kelt fel, ahogy Leif kitolt szemébe tenyerelt. Mindkettőnket elárultak - mit akart ezzel mondani? Ki ez egyáltalán, foltos kabátban, bal válla fölött kilógó kardmarkolattal, aki feltűnik és eltűnik? Odébb mászott, még mindig vadul remegve a támadás emlékétől, igaz, egy haja szála sem görbült.
Ingithorát lassan elnyomta az álom.

-Hiába bizonygatod magadnak, legbelül akkor is semmi vagy! - Olyan ismerős volt a hang. - Eltelve puffadt, légből kapott, nyálas, romantikus moslékkal, de akkor is csak egy üreslelkű kis fruska maradsz, kielégítetlen, kielégíthetetlen!
Az apja hangja volt. Ulf Björnssoné, a kereskedőé, akié a Sundsgap volt, a karcsú, ívelt orrú, gyors folyami kereskedőhajó, amit ma délelőtt vitt el az ár. Az apja, aki egész életében megvetette, csak mert nem lógott semmi a lábai között.
-Üres váz, könnyek meg valaki, aki pátyolgathat, pedig nem kellesz senkinek. Ezek kellene, hogy legyenek a vágyaid, lányom. - Nem, akarta kiáltani, ezúttal nem! Nézz rám, élek, gazdag vagyok, és mindent, amit te az otthonunkból tönkretettél, felépítettem!
Aztán rájött, hogy ismét magával viaskodik. Tényleg több, mint egy olcsó váz, amit azért épített fel, hogy egy rég halott, ostoba embernek megfeleljen? Legbelül tényleg nem egy összekuporodva rettegő, satnya kis lényecske, aki arra vár, hogy ölelgessék, becézzék, hogy főzzön az urának és mosolyogva bólogasson a szavaira, ha társaságba mennek?
Felriadt. Keze a rövidkard markolatára fonódott. Odalent, onnan, ahonnan a bajok elindultak, a raktárház bejárata felől, lakkcipők kopogása hallatszott. A Hivatal csendőrei voltak, a tollas kalapos idióták.
-Valaki feldobott minket! - hőkölt fel Ingithora. Felpattant, sebesen és hangtalanul fegyvert rántott. A kardján és tőrén kívül más használható nem volt a közelben. Késő éjszaka lehetett, a lámpásos alakok, legalább egy tucatnyian, felfelé kaptattak a raktár romos lépcsőin. A félhold besütött a kibontott tetőgerendák között, rá egyenesen Bjarni sarlós késsel felhasított mellkasára. A halott varég férfi görcsösen szorongatott valamit bal kezében. A nőnek még volt jó egy-két perce, hogy eltűnjön, mielőtt a rendőrök felértek volna a legfelső emeletre: szétnézett, és a hulla mellé lépett. A vérét gondosan lecsapolták, hogy eladják a menuchoknak, elfehéredett ujjai merevek voltak. Nagy nehezen szétfeszegette őket: a férfi tenyere üres volt. De akkor miért tűnt fel neki ennyire, hogy a keze ökölbe van szorítva?
Kifeszítette az ujjakat, újabb értékes másodperceket veszítve. A csendőrök zárt ajtóba botlottak, egyre erősödő kopácsolással vágták át rajta magukat.
A négy ujjon, a mutatótól a kisujjig, kifehéredett heg húzódott, kereszt alakban. Az Internátus! - sikoltott fel majdnem Ingithora. Az Internátus emberei az ő hajóján?
Felegyenesedett, izmai megfeszültek a bőrmellény alatt, karjaiban kipihent erő dolgozott. A csendőrök átjutottak az ajtón, és felfelé haladtak, a legfelső szintre.
Mindkettőnket elárultak.

2012. január 26., csütörtök

abet

a betonba belehabarodtam,
ki-ki kikiáltott,
botor módon bedobtam
az árokba egy átkot.

kikapartam a parton
egy dinnyét, de nem görög,
eltartottam kitartom,
hol az ég és a sündörög.

2012. január 24., kedd

Levelek Puruttya Cityből 4.

A dalnok kiült az ablakba, várt egy kicsit, míg az utolsó szikra is elült a Folyam vizén.
Lassan, simogató mozdulattal kezdett bele a kíséretbe.

Kihűl, kihullik minden
Elcsendesül a fény
És koporsók bágyadt reggelén
Mint felhő, elvonulok innen.

Kihűl, kimúlik a fákkal
borított lanka, de még
Visszapillantunk, mert nem elég
Dacolnunk a pusztasággal...

Ingithora Ulfsdottirt nem kötözték meg. Nem ölték meg. Az Árnyékzsonglőr egyik pillanatban előtte volt, véres pallossal ontotta ki Ragnar beleit, majd eltűnt a szürkületben. Ez volt az eleme, nem véletlenül kapta a nevét.
-Mindkettőnket elárultak - suttogta még, mielőtt felszívódott volna.
A nő egyedül maradt a kételyeivel, és négy kihűlt hullával.

2012. január 23., hétfő

A 200. poszt alkalmából

Miután bullshitmentesítve lett a lap, legalábbis jórészt, a (nem hivatalos, a sok törlés után) 200. poszt jubilecentedecimáciáriumát arra használtam fel, hogy a címkékben is alaposan rendet tegyek, mert a címkefelhő lassan már az egész blogfelületet betakarhatná.

Ugyanakkor kénytelen vagyok némi öniróniát érezni a korai bejegyzések olvasásakor. És ez jólesik, tudni azt, hogy már akkor sem voltam komplett.

További jó böngészést.

Levelek Puruttya Cityből 3.

A vidámság órái kitartóan kapaszkodtak a lelkébe. Lent a folyó piszkossárga habjai élettelen testet sodortak tova. Valakié volt egykor, most azé, aki először találja meg és táplálkozik belőle. Vállán megcsörrent a kardtok. Olajozni kell.
Ott terült el alatta a város, északon messze nyúlva, háztömbjeivel körülnyaldosva a hegyek lábait, délen falak közé zárva, magányosan, zordan és fenségesen. A kereskedők kikötője előtt, ott, ahol a folyót beszorították a csatornarendszerbe, magas volt a part, és az épületek föléje magasodtak. Egy aszott testű menuch vért szimatolva emelkedett a levegőbe. Nem tudta, hogy még vannak olyanok, akik valóban vadásznak, és nem fizetnek a vérért; valószínűleg olyasmi lehetett, mint ő az emberek között: éhes és mindenre elszánt, hogy nappal induljon útnak.
-Értem a várost... Hallom őt - mondta, csak úgy magának. Persze ez ebben a formájában nem igaz: hallgatóság mindig akadt. A lopva osonó, szemfüles paraziták, akik fűre, gombára, ezüstre, akármire rávetik magukat, amit nekik dob. Hasznos szolgahad, meg kell hagyni. - Sokan nem érzik át... Inkább érzem, mint értem. De minden érzékem rá van kihegyezve, akármennyire is eltompultnak látszom néha. Megtapintom a gócpontokat, hallom az erek dübögését az irhája alatt. És ő is ismer engem, ha kell, eltakar, ha kell, kidob magából, mint halat a víz a partra. Tudom, uraim, hol kell lecsapni.
A Szürke Árnyékzsonglőr mára befejezte a munkát. Délelőtt "kereskedett", megebédelt a Fellegvár egyik koszos kifőzdéjénél, visszafelé menet átsurrant az őrök között, tiszteletét tette egy bordélyháznál a tisztábbak közül. Fényes úri társaságokban mondott mesét, füstös pincekocsmákban lehelt szivarfüstöt: a szokásos nap a rongyosok márkijának, a függők királyának és az életművészek kiváló élenjáró mérvadójának életében.
-Csak a szokásos nap? - kérdezte tőle Vanskjörd, a varég, egy a követők közül. Egy számszeríjhoz való vesszőt tisztogatott meg a vértől. Mindig mocskosak lettek, az új hegy miatt. Csak a szeme villant a csuklya alatt, ahogy "főnöke" felé pillantott.
-Unalmas már, mindig ugyanaz a nóta. Leéljük és kiéljük magunkat, he? - keserű nevetés. Megint egy azok közül a pillanatok közül, gondolta Vanskjörd, és hátrébb húzódott. Az utcán temetési menet haladt végig alattuk: valamelyik nagy hasú polgáré lehetett, azé a fajtájé, aki mindig mellényben meg ingben mászkál, és fontoskodva intézi üzleti ügyeit, míg keresztbe nem tesz az Internátusnak. Síró özvegy, felnőtt gyerekek, meg egy rakás részeg - talán valamelyik sörfőzde tulajdonosa lehetett. Az is csoda, hogy temetni engedték, ilyen közel a zöldár idejéhez.
Palsif márki a kidőlt oszlop oldalának támasztotta hátát. - Mocsokban kajtatunk, Olaf, és néha találunk valamit, amit érdemes megzabálni. Erről szól az emberi élet, minden apró kis vonásában. Tudod, mi volt az, amit reggel a derék, jóságos barátaim egyike az asztalomra készített? - A varég megvonta a vállát. Tőle akár egy döglött galamb is lehetett volna. - Igazság-főzet volt. - Vanskjörd számára nem számított. Az egyetlen drog, amit ismert, az árokszéli kender volt, amitől köhögött, de nem volt semmi egyéb hatása. A varég, annak ellenére, hogy elfajzott Fellegvár-beli rokonaitól, egyenes embernek tartotta magát. - Egyenes embernek tartod magad, Olaf? - kacagott fel idegesen a másik. - Gyertek, gyertek csak közelebb! Jöjjön a horda. Jöjjön, hogy tanúja lehessen.
-Minek, főnök? - kérdezte a varég. Még mindig nem értette.
-Az igazság-főzet furcsán hat arra, testvér, aki nem úgy lát, ahogy mások. Ebből te értesz valamit? Áh, nem. - Palsif vállat vont. - Én látom a várost. Értem. Érzem. Az igazság-főzet pedig megengedte, hogy lássam az igazságot. Ez a kettő így már kicsit veszélyes, nem? - Hosszú, vészterhes szünetet tartott. - Beszélhetek hozzátok monológokban! - Sóhaj. Nem, határozottan nem a megfelelő közönség. A sziporkáit majd valamelyik úri összejövetelre tartogatja legközelebb.
Vanskjördnek leesett.
-Főnök, én... én nem... Mármint nem akartam, de...
-Láttam több dolgot is, amíg kifordult szemmel fetrengtem a leborult asztalkendővel a pofámon - szakította félbe az Árnyékzsonglőr. - Láttam, hogy adóztat meg a Krönsbjornir egy utcát, ami a Rühállat fennhatósága alatt áll. Láttam, hogy egy vénasszony lefizet egy ministránst, hogy ne árulja el a korát a hivatalnak. Láttam, hogy a hegyoldalak mélyén hosszú, ezeréves alagutakban mik élnek. És árulást láttam, rengeteg árulást a törvény, a szentség, a város és az emberek ellen. Egy mégis nagyon fájt, Olaf. - A pallos kicsúszott a tokból. Nem kihúzta, nem kiemelte, csúszott, mint csiga az esőtől nedves talajon. Fémes, csikorgó hang. Vanskjörd hátrált még egy lépést, ketten elállták az útját. A mindig hűséges Kiss, meg a másik, a látens buzi. Egy napon ők is megkapják a kelleténél több pénzt, hogy ellene forduljanak.
A kikötő felől sietős léptek hallatszottak. Palsif nem hamarkodta el a dolgot: megvárta, míg a varég szembefordul vele. A szeme fehérje, azt kövesd mindig, mondta magának. Az mindent elárul.
-Azt az árulást ellenem követték el, Vanskjörd testvér.
Látta már, hogyan használják a számszeríjat bunkósbotként a kisebb csetepatékban, de a varég irtózatosan gyors volt, a márki pedig még mindig a szer hatása alatt, egész nap szűnni nem akaró zsongással a fejében.  A fegyver kétujjnyi vastag karja a szeme felé lendült, pislogás nélkül hárított. Vanskjörd megcsúszott, Palsif ismét látta az igazságot. A pallos felfelé, majd lefelé lendült, azzal a biztos mozdulattal, amit csak hosszú gyakorlás után lehet elsajátítani.
Nem fejezte le. Csak félig vágta át a nyakát.
Vanskjörd elesett, elvonszolta magát egy árnyas sarokba.
-Szürke árnyék - suttogta a kardnak viselője, majd egy gondosan odanyújtott ingbe törölte a vért. - Szerintetek használható még valamire?
-A disznó sosem használt semmi szart - vont vállat az egyik, hat-nyolc méter távolságban a gerendákon ülő bélpoklos. - Még a vérének sem vesszük hasznát.
-Mi lenne, ha most megpróbálnánk keverni? - morfondírozott Palsif, agyában még mindig az igazság vakító szikráival.
-Nem vették meg a múltkor sem. Azt mondják, meg kell emésztődnie, meg hasonlók.
-Kuss, és fogjátok fel, amit csak lehet. Majd később felkötjük az egyik gerendára, hogy a maradék kifolyjon.
A léptek egyre erősödtek a kikötő felől. Akárki is jön, még meg kell másznia a harminc-negyven lépcsőfokot a régi raktár bejáratáig, onnantól kezdve pedig minden csupa rom és akadály. A márki kényelembe helyezte magát. Kiss és a buzi felajánlottak neki egy pisztolyt, de ő helyette Vanskjörd számszeríját húzta fel.
-Pedáns egy köcsög volt, meg kell hagyni - mondta a buzi, amint átnyújtotta a fényesre tisztogatott nyilakat. Minden mondatában szerepelt valami hasonló. Talán egy nap majd kivágatja a heréit, és megeteti vele.
Ülő helyzetben nem volt könnyű feladat megbirkózni az otromba eszközzel. Vanskjörd bivalyerős volt, de legalább olyan hülye is, mint az állat, amelytől erejét örökölte. Negyven aranyért fejeztette le magát - hiába, ha olcsón dolgozik, kontármunkát kap.
-Mindenki álljon meg ott, ahol van! - csattant a hang odalentről: ezek szerint rohamlépésben tették meg az utat, és akárki is az, ismeri az épületet. Férfiszájból inkább dübörgött volna, parancsoláshoz szokott, mélyen a torokból jövő kiáltás volt. Nőtől sem volt nevetséges, hagyta meg magában a márki. - Ha Olaf Vanskjördnek baja esik, az északi kereskedőházzal gyűlik meg a bajotok, férgek! - Valahonnan ismerős a hangszín, villant meg ismét egy szikra Palsif agyában. Felállt, laza terpeszben nekitámaszkodott a falnak ott, ahol Vanskjörd feküdt, csendesen egy lábasba vérezve. A szemei már üvegesek voltak, de a mellkasa még fel-le járt. A számszeríjat hanyag mozdulattal arra szegezte, ahol korábban kidöntöttek egy falszakaszt átjárás céljából.
Az első felbukkanó a nő volt a kikötőből, akitől a cuccot vette. Már emlékezett: a szeme láttára vesztette el a hajóját, egy karcsú, harmincevezős szépséget. A nő -lány?- sem volt elhanyagolható, tette hozzá magában. Ugyanazt a bőrpáncélt, mocskos köpenyt és egyenes kardot viselte. Meglehetősen ortodox, vélte a márki.
-Új hegy van rajta, madám - köszöntötte az érkezőket, fél pillantást vetve a rájuk irányzott fegyverre. A másik három, szálas, kemény legénynek látszó férfi hasonló eresztés volt, mint a vezetőjük: világos hajú és szemű, cserzett képű és szófukar. Egyszerre blokkoltak le a számszeríj láttán.
-Talán emlékszik rám, Ulfsdottir kapitány - vigyorgott Palsif. Szabadon hagyott baljával a hajába túrt, majd a kezét a tarkóján hagyta, közvetlenül a kardmarkolat mellett.
-Azt mondtam, hagyják békén Olafot, mert hozzánk tartozik. Nem vagyok kíváncsi az udvariaskodására.
-Még úgy négy liter vért leveszünk tőle, és egy ujjal se piszkáljuk tovább - keze megfeszült az elsütőszerkezeten. - Az igazság az, hogy mindkettőnket elárult. Nem csak átvert, elárult. Megértheti, kapitány, hogy nem hagyhattam annyiban a dolgot. Nekem itt nevem van. És nem akarok több vért ontani - tette még hozzá sietve -, habár feltétlenül örömöt okozna, üzleti érdekeltségeimből fakadóan.
-Elégtételt venni jöttem a csalásért - válaszolta hidegen Ingithora Ulfsdottir. Tartása enyhült valamelyest, de csatlósainak keze még mindig a kardok markolatán pihent.
A nap ekkor ért a kiszakított ablakkerethez, mely a romos helyiség egyetlen fényforrása volt. Sűrű, narancssárga fény özönlött be a homályos szobába, pőrévé téve a porral és kosszal vastagon borított padlót, visszaverődve Vanskjörd pupilláin. Palsif beszívta a fényt, mély sóhajjal engedte ki az árulások bonyolult hálózatának láthatatlan szövedékét.
Ismét előtte állt az igazság, és ő ismét az igazság színe elé lépett, mint a Szürke Árnyékzsonglőr.
-Nyehh - mondta, a hajába túrva. - Kíméljétek meg a nőt.
Meghúzta a ravaszt.

2012. január 17., kedd

fandomroll

minek a tűz minek a varázslat
ha nem érzed át a tragédiát
minek a keserű buta nevetés

2012. január 14., szombat

kakukk rácsodálkozik a világra

mikor kikeltem a tojáshéjból
nem gondoltam volna, hogy mindenki más
mikor kikeltem és kajáért sírtam
nem gondolkodtam. nem volt kihívás

aztán jött a konkurencia
meg cirmos, az éhes cica
egyedül maradtam, kitelt velem a fészek

vigyázok magamra, szárnyalok
kakukkolok egy ostoba dalot
s ez bőven elég
kakukknak születtem, nem észnek

2012. január 7., szombat

nihil II.

lóháton hegedülnek
senki nem szól
barlangba bújik a pásztor
a szavak az iszap aljába ülnek

kilenc apró kiáltás
kilenc apró nyögés
kilenc szúrásnyi apró szenvedés
aztán megérkezik a váltás