2009. december 27., vasárnap

Kora hajnali

A hajnal megint késik.
Csak egy újabb halandó hajnal.
Bolygónk körül
Égi por köröz,
És felhőágy.

Magára rántja paplanját a hajléktalan.
Csak egy újabb halandó hajnalba
Üvölt bele egy üres szél.

Az Űr peremén továbbutazik bolygónk.
a a a a a a a a a  a a a a a

2009. december 25., péntek

Mert a karácsony...

Sok kívánság hangzott el az elmúlt év december 24-e óta. Ebből sok teljesült, sok pedig kívánság maradt, amint az a dolgok rendje.
De megkapni nem mindig lehet, nem mindig szabad. Kívánni pedig minden józanul gondolkodó embernek kötelessége.
Épp ezért kívánom, hogy békében, boldogságban és reményben teljenek minden idetévedő emberi lény napjai, nem csak ebben a hátralevő egy hétben az évből, de ez után is mindig, kívánom, hogy lángoljon a szaloncukor és finom legyen a gyertya, a halaknak kívánom, hogy gyorsan pótolják az elpusztult mennyiséget, az alkoholistáknak, hogy ne menjenek detoxba, mert szar, az álmodozóknak, hogy álmodjanak, a cinikusoknak, hogy ébredjenek fel, John Lennonnak, hogy nyugodjon békében, Alexi Laihonak, hogy tanuljon meg énekelni...
Kevés ez a három kívánság. Nagyon kevés.

2009. december 23., szerda

Az én munkám.

Az én karom olyan hosszú,
Egyszerre túrok a sárban, a hólében,
És fésülök csillagokat.
Az én munkám a legkeservesebb,
Örülök, ha az asztalról lekapargathatom a maradékokat,
De ha testem rohad is, és szétfolyik, mint zselé,
A munkám: az enyém. De nem csak a magamé.

Nem vagyok mozgás, és nem vagyok sérült.
És nem egy sörért vagyok büszke a hazámra.
És nem az élet a tanárom.
A munkám: én vagyok az Élet tanára.

2009. december 22., kedd

Az idézetek értékéről

Vannak elkerülhetetlen témák egy ilyen lelkizős-naplózós darkos blogban, mint ez itt, ez a kis szögletem az internet mélységeiben. Most nem ilyen témáról lesz szó.
-Mi tesz egy idézetet jól hangzóvá? Mi teszi azt közhellyé?-
A legtöbben gyakran az első eszükbe jutó, valahol olvasott, frappáns gondolatot "teszik magukévá" és osztják meg azt közösségi portálokon, vagy egy fényképre romasoppolva stb. Ha több van, többet. Ha ellentmondanak egymásnak, még többet.
Azt hiszem, egy kis dedukció azért itt is jellemző. Nem az idézet teszi egyedivé az embert, hanem az ember teszi egyedivé az idézetet.
Amit szintén érdemes figyelelmbe venni, és amiről már korábban beszéltem a modern irodalomtudomány kapcsán, az az, hogy egy idézetnek, mint önálló művészeti alkotásnak, több értelmezési rétege van. És az a legnagyobb kicseszés önmagunkkal, ha valami olyasmit teszünk oda a képünk alá, amit magunk sem értünk.
Az különböztet meg minket a majmoktól, hogy mi mindannyian vizuálisan felismerhetően egyediek vagyunk. De a mentális egyediség ezek szerint nem fajtánk sajátja?
És már el is értünk a kommunizmushoz.

2009. december 18., péntek

Olvadás átokszava zeng.

Mintha kicsit fellendültem volna. Az esés tulajdonképpen lefelé fellendülés, nem igaz?
Kihalt pusztaság a lét.
De van út tovább.
Fagyos tájak, hegyek, mostohák
között olvadás átokszava zeng.
Létráról harangoznának.
és a fokok között lánccal odakötözve
Prométheusz egy keselyű beleit tépi
Fekete szirmú árvácska hajt a tövébe lent
míg olvadás átokszava zeng
Hiúság szózata lanton.
likőrök vadasan.
És önzetlen állatok korbácsaiban
Lándzsával átdöfött fagyott testeken

Hosszú éj után újra megcsillan a napfény.
Olvadás átokszava zeng.

2009. december 16., szerda

belsőségek.

Két fekete alak a fehérségben.
Csak én és te és te és én.
Két fekete alak a fehérségben.
Két magányosság ölelkezik össze,
Egymásra villan két nem-mosoly.

Kihuny egy lámpa.
Két fekete alak a sötétségben,
Csak ketten vagyunk,
És hó lepi be lábnyomunk
Azt is elmossa az eső és a szél.

Két fekete alak a fehérségben,
Csak te és én és én és te.
Két fekete alak: csendesek vagyunk.
Nem olvadunk bele a fehérségbe.
Kihuny egy lámpa és álmodunk.
Kihuny a sötétben egy nem- mosoly.

Csak mi ketten: két zuhanás,
Két esés, két pár nem-kar fonódik egybe.
Valahol kihuny egy lámpa. Talán bennünk.
Belemosódunk a végtelenbe.
Csak én és én és te és te.

Isteni színjáték

-Az. Színjáték az egész- vonta meg a vállát Albert Einstein.- Amit a nagy Rendező belénk vert a legelejétől, hogy hogyan szívjuk ki anyánkból a tejet, hogyan beszéljünk, mind-mind az emberek álságos, páváskodó színjátéka.
És ahogyan leesett a hó, mintha minden megtisztult volna. Csak egyetlen aprócska, fehér kis elemmel kezdődött, aztán jött a második, a harmadik, és így tovább.
Fehér lett minden, mint amilyen fehér ravatalán a szűz halott, és hirtelen feledni látszódott minden gond és bú és baj. Csendesen felhajtottam még egy adag kommersz pálinkát.

A hó is csak színjáték. Alatta ugyanúgy ott rejlik a mocsok.
És gondolom, mindenki tudja, mi lesz a hóból, ha elolvad?

2009. december 2., szerda

Törpengés...

Most republic: a csend beszél tovább.
És hallgatok és hallgatok.
És nincs mit kimondjak,
Úgy elfáradtak a gondolatok.
Most hallgatok és hallgatok,
És a töprengés szívében
Elalkonyulok, szélvédőn a por.
Úgy éget az élet, lenyelni nem merem.
Bőrödön átkéklik vérerem,
És véredényembe átömlesztem
Múló vágyaink szupermarketét.
És nem marad más, csak a csönd és sötét.
Most hallgatok és hallgatok,
Láthatatlan ragasztószalaggal
Letépett bőrű ajkaim tövén
Még nem kel a másnapos hajnal.

Most már ideje lenne szólni,
Távolokat bebarangolni,
De nincs útirány,
És nincs fény az alagút végén.

A húrokat fel kéne hangolni,
Most már ideje lenne szólni,
Élesztőtől dagad a harag,
De a kulcson tekerni nincs elég fény.

Most hallgatok és hallgatok.
Gondolataimnak szavakat
Apró szájaikba táplálékként nem más: én adok.
De én megint csak hallgatok.

Andrew J. McCory külön kérésére link: A világ legbrutálisabb szendvicse